Nyitóoldal
faq   sitemap   english  
EC NET
  MAGUNKRÓL   OKTATÁS   TANÁCSADÁS   REFERENCIÁK   ÁLLAMILAG FINANSZÍROZOTT KÉPZÉSEK   AKKREDITÁCIÓK

A képzés hatékonysága, minősége és az elsajátítható ismeretek

A képzés hatékonysága, minősége és az elsajátítható ismeretek A felméréseink eredményét tükröző első ábra egyrészt a hallgatóink, illetve az azok közvetlen főnökei által, a vállalat irányítása szempontjából alapvetően fontos elméleteket és technikákat mutatja be. Másrészt azt szemlélteti, hogy hallgatóink hány százaléka ismerte és alkalmazta azokat az intézményünknél való tanulás előtt, illetve kizárólag képzésének hatására. Az eredmények magukért beszélnek.

A képzés alkalmazhatósága – segítség a beosztottól

Amikor egy vállalat menedzsere úgy dönt, hogy beosztottját beiskolázza, elvárja, hogy a képzés eredményeként a beosztottja a saját munkáját magasabb színvonalon lássa el, illetve új feladatok elvégzésére legyen képes. Ebből a szempontból vizsgálva a képzésünket igen jó eredményt mondhatunk magunkénak.

A hallgató fejlődése

Azt is megvizsgáltuk, hogy a hallgató felettese miként ítélte meg beosztottjainak menedzseri képességében bekövetkezett változásokat. A következő táblázat azt mutatja, hogy a beíratók hány százaléka tapasztalt rendkívül nagy változást az adott területen az általunk nyújtott képzés hatására.

Lap tetejére