Nyitóoldal
faq   sitemap   english  
EC NET
  MAGUNKRÓL   OKTATÁS   TANÁCSADÁS   REFERENCIÁK   ÁLLAMILAG FINANSZÍROZOTT KÉPZÉSEK   AKKREDITÁCIÓK

Professional Certificate in Management

A program áttekintése

A program széleskörű gyakorlati bevezetést nyújt azokba az alapvető gondolatokba, módszerekbe és általános menedzseri ismeretekbe, amelyekre szükség van ahhoz, hogy egy menedzser hatékonyan és eredményesen végezhesse munkáját. A program kitér az összes alapfunkcióra és szakterületre, amelyre napjaink menedzsereinek szüksége van.

Ezen ismeretek alkalmazásával a középvezetői szinten dolgozók képesek lesznek megalapozott döntéseket hozni, konfliktusokat kezelni, beosztottjaikat vezetni, irányítani, motiválni, saját szervezeti egységük működési mechanizmusát kialakítani, kisebb jellegű változásokat végrehajtani. Továbbá képessé válnak szervezeti egységük pénzügyi gazdálkodását megtervezni, a pénzügyi döntés-előkészítésben hatékonyan részt venni, illetve az alapvető marketingszemléletet értelmezni és alkalmazni.

Ideálisan megfelel azok számára, akik most ismerik meg a vezetői feladatokat és szerepköröket, valamint akiknek szélesebb körű vezetési ismeretekre és képességekre van szükségük.

Ezen a szinten mindegyik tantárgy a szervezetek belső problémáinak megoldására koncentrál, ehhez ad hasznos gyakorlati és elméleti eszközrendszert. Középvezetői pozíció betöltéséhez nyújt elegendő, általános, magas szintű és átfogó ismereteket.

Tantárgyak:

A tantárgyak tetszőleges sorrendben is tanulhatók. Javasoljuk azonban az általunk felállított sorrend követését.

Természetesen bármely tantárgy önállóan is megállja a helyét és hasznos ismereteket nyújt minden menedzser számára.

A hatékony menedzser®

Ez a tananyag már önmaga is egy igazi "kis MBA". Az Open University Business School és az Euro-Contact Business School egyik legsikeresebb tantárgya, melyet több százezren tanultak már a világon. A tananyag megtanítja, hogy milyen feladatokat, kihívásokat jelent a menedzseri tevékenység, hogyan kell ezeknek minél jobban megfelelni. Segítséget, eszközt ad a napi problémák megoldásához, és hozzásegíti a hallgatókat ahhoz, hogy mind saját, mind beosztottaik teljesítményét javítsák.

Főbb témakörök:

  • Alapvető menedzsment elméletek, alapfogalmak
  • Munkatársak kiválasztása, személyzetfejlesztés, csapatépítés
  • Döntési módszerek és azok alkalmazása
  • Motivációs elméletek, technikák és gyakorlatuk
  • Vezetési stílusok, vezetési módszerek
  • Konfliktus menedzsment alapjai
  • Szervezetek struktúrája és kultúrája, szervezet elmélet
  • Változás menedzsment alapjai

A tantárgyhoz két (egy másfél és egy két és fél napos) hétvégi tréning tartozik.

Kredit pont: 30 kredit

Vezetői számvitel

A tantárgy megismerteti a vállalatok gazdasági folyamatait és a menedzseri döntések meghozatalát megalapozó gazdasági, pénzügyi információk kezelését, megtanítja a vállalati mérlegelemzést, a költségtervezést és a pénzügyi információk feldolgozását.

Főbb témakörök:

  • Vezetői számvitel
  • Költségtan
  • Költségvetésen alapuló irányítás
  • Beruházástervezés
  • Pénzügyi döntések információ szükséglete
  • Pénzügyi modellezés

A tantárgyhoz egy két és fél napos hétvégi tréning tartozik.

Kredit pont: 15 kredit

Marketing a gyakorlatban

Ügyfelek nélkül nincs üzlet. Az ügyfelek megtartásához, az ügyfélkör bővítéséhez elengedhetetlen a szolgáltatási színvonal fenntartása. "Marketing a gyakorlatban" tantárgy ezekről a kihívásokról szól, s ad válaszokat a felmerülő kérdésekre.

A tantárgy segítséget nyújt a marketingszemléletű gondolkodásmód elsajátításához, és összegzi mindazt az alapvető ismeretet, amit a marketingről a menedzsereknek feltétlenül tudniuk kell. További nagy előnye az anyagnak az, hogy bemutatja a belső marketing fogalmát és eszközrendszerét, így segítséget ad a szervezet belsejében is a vevőcentrikusság és vevőérzékenység kialakítására.

Főbb témakörök:

  • A marketing alapfogalmai, területei, külső és belső marketing fogalma
  • Fogyasztói magatartás vizsgálata, piacszegmentáció,
  • Marketingkutatás alapelvei, eszközei
  • Termék, termékelemzés, életgörbék, portfoliók
  • Marketing tervezés alapelvei
  • Marketing kommunikáció alapelvei, kommunikációs eszközök
  • Alapvető marketing elemzések (STEP, SWOT, marketing audit)
  • TQM alapjai és a belső marketing

A tantárgyhoz egy két és fél napos hétvégi tréning tartozik.

Kredit pont: 15 kredit

vissza a tantárgylistához

Lap tetejére